Családi ház építésébe kezd? Ezt a cikket mindenképpen olvassa el!
Családi ház építésébe kezd? Ezt a cikket mindenképpen olvassa el! Egy építkezésbe belefogni nem kis feladat- nagyon sok a teendő, a megfelelő szakemberek megtalálásától az adminisztratív és finanszírozási háttér megteremtéséig. Sokaknak nem jut eszébe, hogy az építési folyamatra is biztosítást kössenek, vagy hogy megköveteljék a kiválasztott szakemberektől, hogy biztosítsák tevékenységüket. Pedig a kockázatok sokrétűek- ezek kezelésében próbálunk most egy kis segítséget nyújtani.

A legkézenfekvőbb kockázat, hogy az építkezésen történhetnek vagyonkárok- tűzeset, vihar által okozott kár stb.- ezekre fedezetet nyújthat akár egy lakásbiztosítás is, ha építés szerelés záradékkal és nem állandóan lakott épületekre vonatkozó záradékkal lett ellátva a biztosítás.

Ugyanez a biztosítási módozat fedezet nyújthat harmadik személynek okozott károkra, mint például a szomszédnak, vagy a járókelőknek okozott károk.
Fontos, hogy amennyiben így szeretnék megoldani az építkezés biztosítását -

1. a szerződést a kivitelezési időszakot követően módosítani szükséges, mely alapján normál lakásbiztosításként folytatódik a szerződés.  Így élő biztosítási szerződésünk marad, és a biztosítás díja csökkenhet, a fedezeti körök pedig kiegészülhetnek az ingóságok biztosításával.

2. pontosan olvassunk utána, hogy milyen fedezeteket nyújt az adott termék ( pl. az üvegkárok jellemzően ki vannak zárva az építés alatti ingatlanok biztosításából).

3. ingóságok az építkezés ideje alatt nem, vagy csak korlátozott mértékben biztosíthatóak.

Vannak azonban olyan felmerülő kockázatok, melyet más módozattal kell biztosítani.
Ilyen a kivitelezési hibákból eredő károk. Ide tartozik például a tetőhiba, szigetelési hiányosság, vagy egyéb kivitelezési hiba miatt fellépő káresemény. Ezekért a károkért alapvetően a kivitelező tartozik felelősséggel, és kezelhetőek a kivitelezők szakmai felelősségbiztosításával
 Fontos tudni, hogy ez a biztosítás nem kifejezetten a hiba kijavításának költségeit, hanem a hiba következtében fellépő egyéb károkat fedezi.  Ilyen lehet például a bútorokban, egyéb értékekben okozott kárt, vagy egy drágább technológiával megvalósítható hibafeltárás költsége, műszaki tanácsadó igénybevétele stb.

 

Kimondottan a kivitelezéssel kapcsolatos kockázatok fedezetére hozták létre a biztosítók az építés szerelés biztosítást, mely  megkötése azonban nagyobb, minimum 2-4 lakásos kivitelezés esetén javasolt, többek között a magasabb biztosítási minimumdíjak miatt. Az építés szerelés  biztosítást elsődlegesen a kivitelező kötheti meg, ugyanis a törvényi szabályozás miatt  magánszemélyek részére nagyon kevés biztosító kínál fedezetet. Sajnos így is sok hitelintézet CAR biztosítási szerződés megkötését írja elő építkezésre igényelt hitel esetén.
Ezeknek a szerződéseknek a megkötésében, a speciális záradékolási standard miatt is érdemes alkusz segítségét kérni - így biztosan azt a fedezeti kört kapjuk, amire szükségünk van. Amennyiben hitelből építkezünk, az alkusz segítséget nyújthat abban is, hogy a biztosítási kötvényhez, fedezetigazoláshoz időben hozzá jussunk- ezzel tudjuk igazolni a biztosítás meglétét a hitelintézet felé, mely feltétele a hitel folyósításának.

Már a tervező asztalon, illetve az építkezés során a műszaki vezető munkájában történhetnek tévedések, hibák, mely akár több milliós károkat is tud okozni.
Például ha ház nem úgy épült fel, mint az a tervekben szerepel, vagy a tervező nem vette figyelembe a terepviszonyokat, így a ház elkezd megsüllyedni.
Ezekre biztosítást csak a tervező, vagy a felelős műszaki vezető köthet- tervezői felelősségbiztosítást, mely szólhat csak a mi házunk építésére (projekt biztosítás), vagy a szerződő egész éves tevékenységére. Ennek meglétéről mindenképpen kérjünk igazolást a megbízott tervezőtől/felelős műszaki vezetőtől- tekintettel arra,hogy ennek hiányában lehetséges, hogy ott maradunk a használhatatlan házunkkal, pénz nélkül.

Egy kisebb projektnél, a hazai viszonyokat ismerve egyenlőre teljesíthetetlen elvárás az összes szereplő megfelelő biztosítási védelmének megkövetelése, de építés szerelési záradékkal ellátott lakásbiztosítás, vagy önálló építés szerelés biztosítás megkötése véleményünk szerint elengedhetetlen egy ilyen projekt esetén. A szakemberek megbízáskor, pedig az árajánlat és referenciák mellett érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy rendelkezik-e a szolgáltató szakmai felelősségbiztosítással.