Villámcsapástól tartanak leginkább a hazai lakástulajdonosok
Villámcsapástól tartanak leginkább a hazai lakástulajdonosok A viharos napok száma hosszú távon trendszerűen növekszik, a viharok a megkérdezettek 23 százalékának okoztak kisebb-nagyobb lakáskárokat az elmúlt öt évben.  A legtöbben a villámcsapás okozta károktól tartanak, ugyanakkor ennek megelőzése érdekében csak kevesen alkalmaznak hatékony védelmet. Élénkül a mozgás a biztosítók között. Egyre tudatosabbak az ügyfelek a lakásbiztosítások területén: a két évvel ezelőtti 26 százalékról mára 37 százalékra nőtt azok aránya, akik az elmúlt öt évben lecserélték ezt a biztosításukat – derül ki az UNION Biztosító másfél ezres mintán lefolytatott felméréséből.

Egyre inkább előtérbe kerülnek a viharkárok

Az UNION felmérésében a válaszadók 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt öt évben ingatlanát viharkár érte. Ezek 18 százalékában a kár nagysága meghaladta a 100 ezer forintot.

A villámcsapás az ügyfelek körében is messze a leginkább problémásnak tartott viharkár: a válaszadók 32 százaléka ettől fél leginkább, míg 24 százalékuk a vihar által megbontott tetőn keresztül történő beázástól, 22 százalékuk pedig a jégveréstől tart a legjobban. A nyílászárón át törénő beázáshoz (9%), illetve a farádőléshez (3%) már jóval kisebb mértékű félelem fűződik.

Noha a villámcsapástól félnek leginkább a lakások tulajdonosai, a válaszadók 63 százaléka maximum úgy védekezik a túlfeszültség ellen, hogy alkalomszerűen áramtalanít. Túlfeszültségvédős elosztót mindössze 37 százalékuk használ, ezeknek is döntő többségéhez legfeljebb a számítógép és a szórakoztató elektronikai eszközök vannak csatlakoztatva: az egyéb háztartási eszközök vagy a klíma csak elvétve kapnak ilyen védelmet.

Erősödő a fogyasztói tudatosság

A viharkárok ma már az összes ingatlanhoz kapcsolódó kárbejelentés közel hatodát teszik ki a MABISZ adatai szerint, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen feltételekkel térítik az ilyen jellegű károkat a biztosítók. A lakásbiztosítások az évek során egyre szélesebb körű szolgáltatást nyújtanak, ezért korántsem csak egy olcsóbb megoldás megtalálása miatt célszerű felülvizsgálni a meglévő szerződést, hanem azért is, mert a korábbi termékek esetleg számos, ma már elterjedt fedezetet még nem tartalmaznak. Ezért az UNION felmérése a lakásbiztosítások tudatos, rendszeres felülvizsgálatára is rákérdezett.

Bár a lakásbiztosítások esetében továbbra is sokkal meghatározóbb az ügyfelek biztosítók iránt mutatott hűsége, mint például a gépjármű-biztosításoknál, ezen a piacon is jelentősen élénkül a mozgás a biztosítók között: a válaszadók 24 százaléka nyilatkozott úgy, hogy évente felülvizsgálja a lakásbiztosítását, és 37 százaléknyian az elmúlt öt évben legalább egyszer le is cserélték azt. Ez utóbbi szám jóval nagyobb is lehetne, ha többen lennének tisztában azzal, hogy lakásbiztosítás lecserélésére (a tulajdonváltáson kívül) csakis a biztosítási évfordulón van lehetőség. A válaszadók 35 százaléka ugyanakkor nem rendelkezik ezzel a fontos ismerettel, és 69 százalékuk legfeljebb hozzávetőlegesen ismeri a saját szerződésének évfordulóját. Ebben a tekintetben az ismeretek szintje azonos a 2014-ben tapasztalt mértékkel, így továbbra is sokan egyszerűen elsiklanak a váltás lehetősége felett.

Forrás: www.biztositasiszemle.hu